Szakoly község
Adatok
Régió: Észak-Alföld
Megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Kistérség: Nagykállói kistérség
Lakosság: 2902 fő
Terület: 41.44 km2
Népsűrűség: 70,03 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 42
Története
A település kialakulását történeti leírások több, mint 700 évesre becsülik. Neve a Szakoly szláv eredetű helynév, jelentése: sólyom.
Az ősrégi jellegét ma is őrzi a Földvár nevű dűlő, ahol a monda szerint földvár állott. Mai nevét vélhetően 1487-ben kapta, mivel akkor a falu a Zakoly család birtoka volt.
A török pusztítása idején csaknem lakhatatlanná vált, újjáépítése a 18. század végére tehető.
1839-ben már közel 1100 lelket számláltak. Szentmiklóssy Sándornak kis úri lakja volt, melyet 1895-ben építtetett, jelenleg eredeti állapotában óvodaként működik.
Jelentős volt a gróf Tisza-féle kúria, amelyben Móricz Zsigmond író is járt, és az itt eltöltött vigadalom alapján írta meg a Kivilágos kiviradtig című regényét.
1945-ben a legelsők között került sor a földosztásra, amely során 600 család részére mintegy 5000 hold földet osztottak ki. A település eltartó és megtartó képessége ebben az időben szintén robbanásszerűen megerősödött.
1948-ban megépült az új orvosi rendelő, az 50-es években új postával és iskolával gazdagodott a település.
1949-ben megalakult az Aranykalász, 1960-ban az Árpád, 1961-ben a Virágzó Szakszövetkezetek, melyek 1980-ban egyesültek a Egyetértés MGTSZ néven. Ennek következménye a dinamikus fejlődés megindulása, és új munkahelyek létesülése.
Fekvése
A település a Közép-Nyírség D-i részén található Nyíradony város (HB-megye) közelében.
Balkánytól 3 km.-re nyugatra, Nyírmihályditól 7 km.-re keletre, Abapusztától 7 km.-re délre, Nyírgelsétől 6 km.-re északkeletre és Kislétától 8 km.-re (földúton) északra helyezkedik el, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye déli részén.
Elérhetőség vasúton: Vasútállomása nincs, a nyíradonyi viszonylaton legközelebb Balkányban (4 km). Elérhetőség közúton: A 471-es úttól mintegy 5 km-re helyezkedik el.
Perkedpuszta Kisléta Nyírgelse BalkánySzakoly
Nyírmihálydi Ordastelep Abapuszta NyíradonyTestvértelepülései
Nevezetességei
- Arany János Általános Iskola és Szakiskola
- Tájház
- Szociális otthon (a megyében a legelső)
- Katolikus templomok
- Református templom
- Posta
- Egészségügyi Központ
- Gyógyszertár
- Tisza kúria, azaz az óvoda
Következő községek
Szakony | Szakonyfalu | Szákszend | Szalafő | Szalánta | Szalapa | Szalaszend | Szalatnak | Szálka | Szalkszentmárton | Szalmatercs | Szalonna | Szamosangyalos | Szamosbecs | Szamoskér | Szamossályi | Szamosszeg | Szamostatárfalva | Szamosújlak | Szanda | Szank | Szántód | Szany | Szápár | Szaporca | Szár | Szárász | Szárazd | Szárföld | Szárliget | Szarvas | Szarvaskend | Szászberek | Szászfa | Szászvár | Szatmárcseke | Szátok | Szatta | Szatymaz
További községek
Jászboldogháza | Nyim | Villánykövesd | Vásárosdombó | Mikebuda | Zalaújlak | Ádánd | Nyírlövő | Jéke | Mezőcsát | Bácsbokod | Liget | Gárdony | Szentbékkálla | Kissziget | Városföld | Nógrádszakál | Pusztamiske | Somogyapáti | Bocska | Magyarföld | Siklós | Geszt | Abda | Bakonypölöske | Ricse | Pilismarót | Isaszeg | Tiszakóród | Felsőlajos | Tompaládony | Terény | Gemzse | Fülöpháza | Babarc | Hidas | Úny | Siklósnagyfalu | Rábasebes | Beremend | Pethőhenye | Vértestolna | Pölöske | Szamosújlak | Tornabarakony | Dombiratos | Szálka | Kisvásárhely | Liptód | Rakaca
